Utolsó napi csata

A csata ahol a Sindeoni lovas sereg megütközött az ellenséges seregekkel.

Zászlófoglaló előtt

Hadgyakorlat

Lovaglás

Nemcsak harcolni, lovagolni is megtanul mindenki (ez a mosoly az első lovon ülésnek szól)

14. Birodalmi év tavasz

A tábor legjobban sikerült képeit a jobb felső sarokban található X lenyomásával teljes méretben is élvezheted! Krónika és tábor részletei pedig alant a szövegben.


Rövid történet

Az Alsó-Birodalomból érkezett seregek és menekültek a réges-régen romjaiba zuhant Óbirodalom határán találkoztak össze a Holdvárban frissen megkoronázott császárnő, Tainis követeivel és Őrzőivel. A Sonorita tanács által kiszemelt új terület az Alsó-Birodalomtól; a Hegytől északra helyezkedik el, így ideálisnak tűnt számukra az új sonorita birodalom megalapítására és a haderők összegyűjtésére. A helyi kisebb uraságokat, köztük Herbert Worskelt hol legyőzve, hol meggyőzve sikerült felállítaniuk hadállásaikat, és még a hely régi szellemeinek követőit is megfutamodásra késztette Sindeon lovas serege.

Krónika

Első levél

Lord Thibout jelentése Őfelsége I. Tainis császárnő saját kezébe ajánlva.

Jelentés, I. Tainis utasítására eljárva Farkasveremből, ahova harcosaimmal érkeztem, hogy előkészítsem a Császárnő érkezését, hisz e helyen fogjuk felépíteni a néhai Óbirodalom helyén a Sonoriták virágzó birodalmát, mely az emberi civilizáció utolsó mentsvára lészen e vészterhes időkben.

(a fóliánsok közül az első levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Az Alsó-Birodalom nyugati területeitől szerencsésen eljutottunk a célterületre. Utunk néhány kisebb rajtaütéstől eltekintve zökkenőmentes volt. Ezek során az utunkba kerülő élőholt csapatokat felőröltük, a mi oldalunkon esett áldozatokat rendben búcsúztattuk e világból.

Ahogy a parancsban állt, itt találtam felséged előretolt helyőrségét, Kalari Úrnő, Meril Úrnő, és Taranis Nagyúr vezérlése alatt, valamint az egyház képviseletében Barmadort, Kyran tanítványát. Továbbá Sir Manwé, és Sir Raven csapatait is, bár ez utóbbiak, ahogy vártuk, hatalmas veszteségeket szenvedtek el, miközben csapataikat kivonták az Alsó-birodalomból.  Egész hadtesteket veszítettek, de megmaradt embereik (kik véleményem szerint egytől egyig hősies, mindenre kész katonák), valamint az én hadtestem, és a Holdvárból érkező erők, némi felkészülés után elégségesek lesznek, hogy elvégezzük feladatunkat, és gond nélkül kitartsunk, míg fő seregeid, és a nép megérkeznek.

Megtiszteltetésnek veszem Úrnőm, hogy lányomat, Lady Atelier-t, méltónak találtad rá, hogy lovagoddá emeld. Kívánom, hogy soha ne okozzon csalódást felségednek, én még nem csalódtam benne. Talán hamarosan eljön az idő, amikor húga, Lopory is kitűnik majd a szemed előtt!

Egyébiránt Farkasveremről szóló legutóbbi információinkat elavultnak tekintem. A Dragunovics családról már jó ideje nem hallottak errefelé, a hely jelenlegi ura, egy régi Draug nemesi ház leszármazottja, bizonyos Herbert Worskel (nagyúr, ahogy udvartartása szólítja őt). Címe véleményem szerint legfeljebb báró, ám lévén az Alsó-Birodalom határain kívül eső birtok ura, ezt nehéz megítélni, és létjogosultsága is kétségbe vonható. Worskelt nehéz lesz békés eszközökkel meggyőzni, a Hegy jelentette veszélyt nem hajlandó elfogadni, vagyona pedig valószínűleg a teljes Draug kincstárat számlálja, amit ide menekítettek.

Egyenlőre befogadott minket, jó  házigazdához illően, fényes lakomával, meleg szállással látta el azokat, kiket rangjuk szerint illik, katonáinknak pedig egy régi erődítményt utalt ki egy hegyháttal délebbre. Ellenőriztem a tábor helyszínét, nagyobb gondok nélkül védhető, és déli fekvése még előnyös is a Hegy felől érkező esetleges támadások ellen.

Éjjel sötéthold lesz, így az Őrzők, és Sir Manwé magukra vállalták a tűz őrzését éjszakára. Különös, hogy e barbár népek számára mennyire mást jelent ez az alkalom. A helyiek az est leszálltával, szinte menekültek házaikba, ahol most bereteszelt ajtók mögött kuksolnak. Legtöbben még az ablaktáblákat is betették, és két órával napnyugta után már egyetlen házból sem szűrődik ki még a leghalványabb gyertyafény sem. Babonás népek. Amit ki tudtam venni, aszerint attól tartanak, hogy valami ősi királyok jönnek el, hogy mindenkit lemészároljanak, aki az útjukba kerül.

Jómagam visszatérek az erődbe, nem engedhetem, hogy a katonák között elterjedjen ez az ostobaság.  Sok dolgunk lesz itt, mire a helyiekkel megismertetjük Sonor hatalmát, és eloszlatjuk ostoba hiedelmeiket.

Második levél

(a fóliánsok közül a második levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Magamra vállaltam az első őrséget a tűznél, hogy összeírhassam benyomásaimat a Worskel körül gyakrabban megforduló helyiekről:

Lady Lana, és apródja Lilian, maroknyi Draug harcost vezetnek. Valószínűleg ő parancsol Worskel fő erőinek, ennek száma egyenlőre ismeretlen.

Harald, a herold, Worskel szószólója, és zászlóhordozója, ő beszél, amikor urának nincs hozzá kedve, vagy apróbb ügyekről tárgyal a nevében.

Teret és Derek, helyi vadászok, ketten olykor hosszabb időre eltűnnek, valószínűleg ők figyelik a birtok határait.

A Púpos. Valódi neve valószínűleg nincs is. Flúgos aggastyán, Worskel hű szolgája, ha kell, kést ránt a védelmében, vagy máskor épp a csizmáit készíti ki. Worskel valamiért nagy becsben tartja.

Kundri. Worskel személyes szakácsa, és előkóstolója, bár valahol érthetetlen, mért kell neki kóstolni, amit maga főzött. Valószínűleg a házigazda mégsem bízik benne annyira, bár rendkívül sokat látni körülötte.

Mikael, az „öreg bútordarab” „Amolyan családi hagyomány, hogy ő itt ül a tornácon”. Így jellemezte őt Worskel. Elég ellentmondásos darab, elnyűtt lovagi öltözetében, melyet a Főnix ház címere díszít, valamint hatalmas csatabárdjával üldögél egyik vagy másik padon, miközben néha az is kétséges, hogy a pipáját meg tudja e emelni. Worskel bevallása szerint „évszázadok óta a családot szolgálja”. Van valami aggasztóan távoli a néhai lovag tekintetében, később érdemes lesz rá nagyobb gondot fordítani. Azt állítják, azóta ilyen, mióta elvesztette páncélját, bár abban eltérnek a vélemények, hogy ez öt, vagy huszonöt emberöltővel ezelőtt volt.

Dália, és tanítványa Delivre. Nem tartoznak a ház népéhez, és nem is valamely sereggel jöttek, ám ők is Worskelnél kaptak szállást. Állításuk szerint történészek, krónikások, és valóban elég sokat tudnak a régmúlt eseményeiről.  Öltözékük alapján talán a Norvenilló házzal lehetnek valamilyen viszonyban, melyet alátámasztani látszik az a tény is, hogy szemmel láthatólag remekül kijönnek Sir Ravennel.

Harmadik levél

(a fóliánsok közül a harmadik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Ma reggelre a feje tetejére állt minden a Worskel Birtokon. Jó pár órába tellett, mire sikerült valami nagyjából kézzelfogható történetet összeraknom a hallottakból. A nap most jár delelőre, és jelenlegi ismereteim alapján a következőképpen nézhetett ki az este:

Az egész valami ostoba, érthetetlen támadással kezdődött. Az Alsó-Birodalmi csapatok egyik tábori orvosa, minden előzmény nélkül rátámadott Barmadorra. A papnak sikerült elmenekülnie, az Őrzők pedig pillanatok alatt elkapták a támadót, aki azonban tagadta a történteket, állítása szerint Barmador támadott őrá. Természetesen senki nem adott a szavára, de büntetést mégsem szabtak ki rá. Ennek oka, hogy meg nem erősített forrásokból különös információk jutottak az Őrzők birtokába, melyek alapján feltételezhető, hogy az orvos, esetleg élőholt kém lehet. Jelenleg  Kalari Úrnő utasítására szabadon engedték, folyamatos titkos megfigyelés alatt, mivel az Úrnő úgy gondolja, még esetleg hasznos nyomra vezetheti őket.

Az események csak ezután vettek igazán különös fordulatot. A jövőben, idegen helyeken nagyobb figyelmet kell tulajdonítani a helyi szokásoknak, bármilyen furcsák is azok.  Nagyjából éjfélre járhatott az idő, amikor a tüzet őrzők különös jelenségre lettek figyelmesek. A talajból sűrű, nyúlós köd kezdett előszivárogni, ami percek alatt betöltötte az egész udvart. A levegő megfagyott, majd hirtelen több irányból is vérfagyasztó sikolyok töltötték meg az éjszakát. Néhányan egy-egy pillanatra már látni is vélték a sötét alakokat, amint a tűz fénykörén kívül cikáznak, miközben túlvilági hangon sikítanak, vagy tán mondanak valamit, bár ekkor még az egyetlen szó, amit ki lehetett hallani az Kalador neve volt.  Hirtelen berontottak a védők közé, és ekkor egyértelművé vált, hogy támadóik hárman vannak, talán kárhozott kísértettek lehettek, nem lehet tudni. Vezérük, aki kitátott szájat formázó fekete sisakot viselt, egyenesen rárontott az öreg lovagra, Mikaelre . Hiába voltak a tűz körül a Birodalom legkiválóbb harcosai, nem tudták őt megvédeni, mivel a kárhozottakon nem fogott a fegyver, a pengék átsiklottak rajtuk, mintha ott sem lettek volna. Tehetetlenül nézték hát, amint a túlvilági lény legyűri Mikaelt. Ekkor már érteni lehetett azt is, hogy mit mondanak: gúnyolódva megköszönték, hogy végre rávették a Hírnököt, hogy a szabadban töltse a sötéthold éjszakáját és sajnálkoztak, hogy Kaladornak csak egyre van szüksége, pedig itt rögtön kettő is várja őket. Eddigre Mikael már holtan feküdt. A kárhozottak vezére a halott fejére helyezte sisakját, majd hirtelen mindhárman a földre borultak Mikael előtt. Az lassan megmozdult, majd felállt, és váratlanul rátámadott a mellette álló Sir Manwéra. A kárhozottak ismét kiáltozni kezdtek, nekirontottak a tűz körül állóknak, de az utolsó pillanatban mindig megálltak, nem bántottak senkit. Csupán Mikael, és Sir Manvé vívtak ádáz harcot a tűz mellett. Vad küzdelmükbe nem lehetett beleavatkozni, így a többi harcos csak nézte, amint Mikael Manwé fölé kerekedik, és kétkezes csatabárdjának egy végső csapásával megöli őt. Az öreg lovag már egyáltalán nem tűnt olyan megtörtnek, mint korábban, de önmaga sem volt már akkor. Az őrzők előtt kinyilatkoztatta, hogy ő maga II. Kalador, kire a krónikák a Mészáros jelzőt aggatták, és azért jött el, hogy visszaszerezze birodalmát, mely itt állt, és kizárólag az övé. És most, hogy visszatért, mind, aki ellenáll neki, arra a sorsra jut, mint ez a Hírnök itt! Mondta Manwé holttestére mutatva.

Az őrzők, és Sir Raven eddig bírták hallgatni ezt az őrült beszédet, és együtt rárontottak a magát Kaladornak nevező lovagra. Ádáz harcban végül sikerült lebírniuk őt, majd amikor elterült a földön, gyorsan levették a fejéről a sisakot, mivel úgy sejtették, az tartja megszállva Mikaelt.

Uruk pusztulását látva a három kísértet menekülni kezdett. Egy ideig még hallani lehetett távolodó kiáltásaikat, de ahogy az utolsó ködfoszlányt is elfújta a felélénkülő szél, hangjuk végleg beleveszett az éjszakába. A tűz mellett történtekre már csupán a két Hírnök mozdulatlan teste emlékeztetett, bár azt, hogy mi is valójában az, hogy Hírnök, vagy, hogy minek a hírnöke, arra még senki nem tudja a választ.

Ezek voltak hát a Sötéthold eseményei. Az elsőé, mit az Óbirodalom földjén láttunk. Ha figyelmeztetés volt, hogy óvatosabbak legyünk ez ősi földön, hát nagy árat fizettünk érte. Sir Manwé, Sonor küldötte életét vesztette az éjszaka során. Ránk marad hát a feladat, hogy megerősítsük, és ha kell, megvédjük ezt a helyet.

Worskeltől. A helyiektől persze megkaptuk, hogy úgy kell nekünk, ők mondták, hogy ne maradjunk kint éjszakára. Sir Manwé iránt Worskel részvétét fejezte ki, bár hangja inkább gunyoros, és sértő volt. Mikael miatt viszont, akit pedig szemmel láthatólag kedvelt, egy szemernyit sem látszott aggódni. Mikor valaki rákérdezett erre, csupán annyit felelt, hogy nézett az már ki rosszabbul is. Ezt persze senki nem tudta mire vélni, csupán akkor kezdtünk kapizsgálni valamit, amikor feltűnt, hogy az nincs a helyén, ahova a holttestet tették, és Worskelt ez egy pillanatra sem lepte meg.  Nem telt bele sok idő, és Mikael valóban be is sétált a terembe. A meglepetést csak tovább fokozta, hogy hóna alatt azt a fekete sisakot tartotta, melyet előző este viselt, és melyet az Őrzők a legnagyobb titokban rejtettek el valahová. Amikor rákérdeztek, azt felelte kissé zavartan, hogy az erdőben találta, de átadni nem volt hajlandó.

Továbbra is tanácstalanok vagyunk, azonban a Hírnökök tekintetében. Mikaelből kiindulva talán valamiféle halhatatlanok lehetnek, viszont Sir Manvé még mindig ott fekszik holtan. Talán tévedtek volna, és ő mégsem Hírnök, vagy a Hírnökök nem halhatatlanok? Senki nem tud rá válaszolni, és Mikaeltől sem tudtunk meg semmi érdemlegeset. Zavarodott, és fejfájásra panaszkodik, de legalább újra önmagának tűnik… legalábbis többnyire. Néha mintha lenne valami a tekintetében, jó lesz rá odafigyelni.

Az viszont egyértelmű, hogy minél hamarabb fel kell készíteni a seregeket, az Őrzőknek és Sir Ravennek pedig meg kell tanítanom, hogyan irányíthatják hatékonyan egységeiket, hisz ők eddig csupán egyéni harcokat vívtak. Továbbá egy hónapon belül szeretnék legalább egy lovas hadosztályt is kiállítani, ám lányaimon kívül egyenlőre senkit nem látok alkalmasnak egy ilyen haderő irányítására.

Negyedik levél

(a fóliánsok közül a negyedik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Délután minden fegyverre fogható emberrel elindultunk az erődhöz, ahol a sereg állomásozik.

Sir Manwét magunkkal vittük, hogy a katonái is ott lehessenek majd, amikor meggyújtjuk a máglyát. Alig hagytuk azonban el a birtok határát, amikor Sonor ismét megmutatta nekünk nagyságát. Sir Manwé sebei összehúzódtak, és Sonor küldötte felült a pajzson, amin eddig hordozták.

Ezek után újult erővel láttunk neki a hadgyakorlatnak, és a végére igen jó eredményeket könyvelhettünk el. Az új tisztek remek helyzetfelismerő képességről tettek tanúbizonyságot, az egységek könnyedén alkalmazkodtak az új kihívásokhoz, és a frissen besorozott katonák is meglepő gyorsasággal tanulták meg az egységben való mozgás alapjait. Ki merem jelenteni, hogy mire felséged ideér, az Alsó-, és Óbirodalom leghatékonyabb serege felett tarthat szemlét.

Közben lezárult a Barmadort megtámadó élőholt ügye is. őrzőid teljes bizonyossággal meggyőződtek róla, hogy a személy valóban az, aminek hisszük, így mikor sem megfigyeléssel, sem direkt vallatással nem sikerült belőle információt kiszedni, csendben likvidálták az illetőt.

Az este folyamán csupán egyetlenemlítésre méltó dolog történt. Manwénak sikerült pár szót váltania Mikaellel. A lovag rendkívül furcsán viselkedik, ezt még azok is alátámasztják, akik rég óta ismerik. Időnként, mintha teljesen önmaga lenne; zsémbes öregember, ki hajdani nagy tetteiről mesél annak, aki hajlandó meghallgatni, ám néha minden előzmény nélkül, vonásai megszilárdulnak, különös fény gyúl a szemében, és mint valami uralkodó, parancsokat osztogat mindenkinek, vagy az ő saját birodalmáról beszél, melyet újjá fog építeni. Talán ilyenkor még Kalador beszél belőle, akit nem sikerült maradéktalanul kiűzni, de ez az állapota, épp ahogy jött, olyan hirtelen el is múlik újra. Megtámadni, felbosszantani senki nem akarja, hisz még a legkiválóbb harcosok is alig tudták őt lebírni harcban, ráadásul szemmel láthatólag képtelenség elpusztítani. Amíg más megoldást nem találunk, próbáljuk őt távol tartani minden fontosabb dologtól, jelenlétében senki nem beszél jelentős témákról.

Visszatérve azonban Manwéra, egy nyugodtabb percében rákérdezett nála, hogy mik is valójában a Hírnökök, és ha kielégítő választ nem is, de legalább valami fogózkodót sikerült kapnia tőle. Mikael, miután a Hírnökök szóba kerültek, csak azt hajtogatta, hogy egy Hírnök mit sem ér a páncélja nélkül, és hogy ő már elvesztette a páncélját. Ám hogy hol, és mily módon, arra már nem emlékezett.

Ötödik levél

(a fóliánsok közül az ötödik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Előző napi bejegyzésem óta már kevésbé látom derűsen a dolgokat.  Worskel nem hogy nem nézi jó szemmel, de egyenesen hátráltatja Sonor birodalmának felemelkedését. Nem tudom mit gondol, meddig tarthat ki, ha hátráltatja ügyünket, de lépten nyomon csak keresztbe tesz. Amióta ideértünk, a jobb kezünket nyújtjuk neki, védelmet kínálunk, és birtokot a Sonoriták új birodalmában, de ő úgy látszik nem hajlandó elismerni senkit maga fölött.

Ám eddig tartott a türelmünk, a mai délelőtt addig feszegette az indulatokat, hogy végül Őrzőid engedelmével magam üzentem hadat neki. Természetesen ultimátumban közöltük mindenkivel, hogy aki nem kíván dicstelen halált halni egy ostoba ügyért, az még most sértetlenül átállhat a mi oldalunkra, ugyanis, aki itt lesz, amikor visszatérünk a hadgyakorlatról, azt a Császárnő, és a Birodalom ellenségének fogjuk tekinteni.

Minekután a helyiek többsége Worskel mellett maradt, átvezettem a sonoritákat az erődbe, hogy összeszedjük a seregeket, és egy utolsó hadgyakorlattal felkészüljünk a harcra.

A védőknek nem volt sok lehetőségük, az udvarház legjobban védhető pontja a Nagy Csarnok volt, ahol Worskel fogadásait, tanácskozásait tartotta. Felségednek is ezt ajánlom majd országló teremként berendezni. Impozáns, nagy helység, és némi hozzáértő módosításokkal igazán nagyszerűvé lehet varázsolni.

A gond csak az volt, hogy a sereg nemrégiben érkezett ide, és inkább azzal számoltunk, hogy majd védenünk kell a helyet, így ostromgépek egyenlőre nem álltak rendelkezésünkre. Ha Worskel csapatai elbarikádozzák magukat a csarnokban, akkor kénytelenek leszünk ostromgyűrűbe zárni, és kiéheztetni őket. Persze lehet, hogy hadimérnökeink előbb állnak elő egy használható gépezettel, de gyors győzelemmel semmiképp sem számolhatunk.

Hatodik levél

(a fóliánsok közül a hatodik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Újabb gyökeres változások történtek, amire sem mi, sem a szembenállók nem számítottak. Az erőd védelmére egy kisebb hadosztályt hagytam, majd megindultunk a Worskel birtok ellen.  A védők, ahogy sejtettük, a Nagy Csarnokban zárták el magukat, hetekig kitartó készlettel. Afelől sincs kétségem, hogy még előtte kiküldték futáraikat, hogy erősítést hívjanak, ám a harcok végül egész másképp alakultak. A csarnokhoz érve kisebb meglepetésként néhány ügyesen elhelyezett csapda várt bennünket, majd bentről nyílzáport zúdítottak ránk, de számottevő kárt nem tudtak tenni erőinkben. Worskel és Mikael, még egy kis ideig kintről próbálták megvezetni csapatainkat, hogy azok a csapdákba, vagy lövészeik közelébe kerüljenek, de hamarosan ők is bevonultak a fedezékbe, mi pedig körülzártuk őket, és kezdődött a türelemjáték. Azonban még beleunni sem volt időnk a várakozásba, amikor egy harmadik szereplő jelent meg a harctéren.  Ismeretlen fekete zászlók alatt egy hadosztály érkezett. Első gondolatom az volt, hogy a Worskel segítségére érkező Draug talpasok azok, de ez különös lett volna, hisz tudomásom szerint ilyen közelben nem állomásozott seregük. Csupán amikor közelebb értek, vált nyilvánvalóvá, mivel is állunk szemben.  Az újonnan érkezett hadosztályt egytől egyig holtak alkották. A különös az volt, hogy nem Ronnie zászlaja alatt vonultak, ám csakhamar ennek az oka is kiderült. Az egyetlen, aki örült az új sereg megjelenésének, az Mikael volt. Azaz nevezzük inkább Kaladornak, hisz most már egyértelmű volt, hogy a jó lovag elméje nem szabadult fel, amikor feltámadt. A fekete sisak ismét ott ült Kalador fején, aki így, hogy egy Hírnök testét szállta meg, jóformán legyőzhetetlenné vált, hisz akárhányszor legyőzik, újra felkel, és erejéből szemernyit sem veszít. Csapatai megérkeztével, Kalador azonnal rátámadott Sir Ravenre, aki alig győzte kivédeni a hatalmas csatabárd záporozó ütéseit. Mikor mind nekünk, mind Worskel csapatainak egyértelművé vált, hogy az élőholtakat nem a másik fél hívta, gyorsan átértékelődött a helyzet. A védők megnyitották a barikádokat, kitörtek, majd két oldalról fedezték a visszavonulásunkat, míg végül beértünk a csarnok biztonságába. Így minimális áldozattal sikerült kikerülnünk a harcból, ám a halottak között ott feküdt Sir Raven, és Harold, Worskel heroldja is. Kalador immár saját serege élén állva hadat üzent mindannyiunknak, majd távozott, ígérve, hogy éjjel visszatér. Mikor elmentek, nekiláttunk számbavenni a halottakat. A herold már nem élt, és Sir Raven felől sem volt kétségem, hogy halott, de a hozzá siető Dália és Delivre állították, hogy nem halt meg, és kértek mindenkit, hogy ne zavarják őket, hadd mentsék meg az életét, majd magukkal vitték a lovagot.

Miután Worskel ilyen hősiesen kiállt mellettünk a veszélyben, természetesen szó sem lehetett további csatározásról. Helyette sikerült egy mindkét fél számára előnyös egyezségre jutnunk, melyet Felséged Őrzői is jóváhagytak: Worskel, lévén a legnagyobb hatalommal rendelkező Draug nemes, engedelmeddel a Draug házat fogja vezetni új birodalmadban, háza hűségét biztosítandó, pedig még a mai nap folyamán Sonorita szertartás keretei között feleségül vesz egy igaz hitű Sonoritát; nagyobbik lányomat, Lady Ateliert.

Most, hogy megjavult a viszonyunk Worskellel, még egy nagy előrelépés történt Kalador legyőzése felé. Az mindenki számára egyértelművé vált, hogy azzal, hogy egyszerűen megöljük, nem sokra megyünk, hisz Mikael teste, melyet megszállva tart, újra és újra fel fog támadni, arról pedig senkinek fogalma sincs, hogyan lehet egy Hírnököt végleg elpusztítani, ha egyáltalán lehetséges az ilyesmi. Egy kipróbálásra érdemes ötlettel végül Sir Manwé, és Worskel álltak elő: abba az információba kapaszkodtunk, melyet Manwénak sikerült kihúznia az öreg lovagból, hogy egy Hírnök semmit sem ér páncélja nélkül. Másik kiindulási pontunk pedig a Worskel családban terjedő szájhagyomány volt, mely szerint valamikor régen, Mikael is fényes páncéljában járt közöttük, ám valami ismeretlen oknál fogva úgy döntött, hogy leveti páncélját, és többé nem ölti föl. Állítólag azóta vált olyanná, amilyennek manapság mindenki ismeri: magába fordult, tornácokon ücsörgő zsémbes vénemberré. A történet szerint a közeli erdőben élő tündéket kérte meg, hogy rejtsék el páncélját, hogy többé sem ő, sem senki más ne találhasson rá. A tündék pedig teljesítették a kérését, hisz igen nagyra becsülték a lovagot korábbi tettei miatt.

A történetet hallva, arra az elhatározásra jutottunk, hogy megkeressük ezeket a tündéket, hisz ha hajlandóak visszaadni a páncélt, és Mikaelt valahogy rábírjuk, hogy öltse fel azt, talán sikerül felébreszteni benne régi önmagát, a Hírnököt, és ezáltal megszabadul Kalador befolyásától.

Dáliától megtudtuk, hogy a tündéket legvalószínűbben a nyugati erdőkben, vagy az azon túl húzódó Sás-mezőn találjuk meg, ő is ott szokott velük híreket cserélni, ha hajlandók mutatkozni. Ő maga, és tanítványa sajnos nem tudtak velünk tartani, mivel mindkettőjük tudására szükség volt, hogy Sir Ravent meg tudják menteni. Azt javasolta, hogy ha megmutatkoznak előttünk, bánjunk velük tisztelettel, igen büszke népek, és könnyen megtagadhatják a kérésünket.

Más sem hiányzott még, mint hogy eljátsszuk az alázatos szolgákat az erdei vadaknak, de Dáliának igaza volt. Ha ezt a lehetőséget elszalasztjuk, talán soha többé nem lesz lehetőségünk Kaladort lebírni. Megfogadtuk hát a tanácsát, és egy kisebb csapattal nekiindultunk a jelzett irányba, reménykedve, hogy az erdő népe hajlandó lesz szóba állni velünk. Órákig fel és alá az említett erdőn, és mezőn, ám semmi élőnek nem láttuk jelét. Már épp feladtuk a reményt, hogy valaha is rájuk találunk, és elindultunk vissza, amikor feltűnt előttünk az ösvényen két kifejlett tünde. Mintha a semmiből bukkantak volna elő, egyszer csak ott voltak. Véleményem szerint, az egyik férfi, a másik nő lehetett (noha abban sem vagyok biztos, hogy náluk ezt így hívják), és kétségtelenül emberi felmenőik is lehettek, mivel egyáltalán nem azokkal a vad elnagyolt arcvonásokkal bírtak, amikkel a történeteink jellemzik őket. Ellenkezőleg: igen kellemes megjelenésük volt, és mikor megszólaltak, nagy megkönnyebbülésünkre emberi beszéd hagyta el a szájukat.

Elmondtuk hát nekik, mi ügyben járunk itt, és hogy hatalmas szükségünk van a segítségükre. Megkönnyebbülésünk csak tovább fokozódott, amikor azt felelték, hogy nekik is meggyűlt a bajuk Kaladorral, népüknek csak nehezen sikerült elrejtőznie seregei elől. Hajlandóak voltak hát teljesíteni kérésünket, ám a páncél rejtekhelyét, és megtalálásának módját kizárólag a másik Hírnöknek, Sir Manwénak árulták el. A lovag azt mondta, valamiféle mágiát bocsátottak rá, ami felfedi előtte, de csakis előtte a páncélt, mely Farkasverem, a régi Dragunovics birtok közelében található.

Visszatértünk hát Worskel házába, Sir Manwé pedig útközben levált a csapattól, hogy kevéssel utánuk, kezében Mikael súlyos vértezetével érkezzen meg.

Új reményekkel állunk az éjszakai összecsapás előtt. A tervek szerint Kaladorral Felséged Őrzői fognak összecsapni. Vélhetőleg kénytelenek lesznek megölni őt, és akkor mielőtt feltámad, lehetőségünk lesz ráadni a páncélt. Ha tervünk beválik, ezzel Mikael visszaszerzi az uralmat teste felett, Kalador sisakját pedig biztonságba elzárjuk mindenki elől, amíg Felicias Nagyúr meg nem találja a módját, miként lehet elpusztítani azt.

Hamarosan szerét ejtjük az említett esküvőnek, a katonaság pedig már kis híján kész van a vár megerősítésével. Mára abba kell hagynom a jelentést, mivel most várnak rám az örömapa kötelezettségei, aztán pedig az ostromra kell felkészítenem a katonákat.

Hetedik levél

(a fóliánsok közül a hetedik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Engedje meg felség, hogy néhány sorban kitérjek a lezajlott békés, örömteli eseményekre, mielőtt a súlyosabb témákra terelem a szót! Ahogy korábban említettem, tegnap este lányom, Lady Atelier egybekelt Herbert Worskellel, akit immár büszkén szólítok vejemnek. Az esküvőt Barmador vezette, és néhány apró kellemetlenségtől eltekintve (Worskelhez vendégségbe egy maroknyi ork érkezett. Talán ők jöttek volna a segítségére ellenünk, nem tudom, mindenesetre fogcsikorgatva tűrtem, és ők is ugyanúgy örültek a lakomának,mint ahogy egy csatának örültek volna), minden zökkenőmentesen zajlott. Vejem igaz Sonoritához méltó esküt tett, a láng pedig örömmel fogadta a résztvevők ajándékait. Az ünnepség alatt a zenén keresztül végig hallani lehetett a vár körüli munkálatok zaját, de hadiállapotban ez vállalható áldozat. Az ünnepségre egyébként megérkezett Sir Raven is, a két Norvenil házhoz tartozó hölggyel együtt, akik tán a legtalálóbb ajándékot hozták Sonor színe elé. Valóban jól ismerik a különböző szokásokat, és valamelyikük komoly varázserőt is birtokolhat, mivel Sir Raven szörnyű sebei teljesen eltűntek, noha még kicsit gyengén állt a lábán.

Alig, hogy beesteledett, és a lakomának vége lett, hatalmas sötét felhők kezdtek gyűlni minden irányból, majd egy fertály óra múlva lecsapott az ítéletidő. Az esőt mintha öntötték volna, a szél fákat csavart ki, tetőket tépett le, csupán a vár központi épülete állta szilárdan a pusztítást, így ide rendezkedtünk be valamennyien. Egyesek már arról kezdtek beszélni, hogy ebben az időben még Kalador sem jön el, de ő betartotta a szavát, és a tomboló vihar közepén megérkezett kapuink alá. Ám vagy nem számított ilyen mértékű védműre, vagy ostromgépeit a vihar addigra már tönkretette, mindenesetre a kapuknak semmi kárt nem tudott okozni. Hiába volt nálunk Mikael Páncélja, kitörésről szó sem lehetett. A viharban képtelenség lett volna harcolni, vagy akárcsak egyetlen parancsot is eljuttatni egyik hadtesttől a másikig, így csak vártunk, hátha kedvezőbbre fordul az időjárás. Kalador egy ideig még tombolt kinn a viharral, majd elment, ki tudja hova. Magunk maradtunk, az ablaktáblákat döngető széllel, és amíg a többség nyugodni nem tért, megismertettük őket a Sonoriták dicső múltjával.

Csupán a mai reggelen, mikor a vihar elvonult, tudtuk meg, mekkora veszteség ért bennünket. Nem az épületek, azok javíthatók.  Ám ahogy a kapu elől elhordtuk a vihar felhalmozta törmeléket, egy magányos alakot láttunk közeledni, szakadt piros köpenyben. Torakként mutatkozott be, és abból a légióból való volt, melyet az erőd védelmére hagytam hátra. Kalador a vihar ellenére eljutott az erősségig, és lecsapott rájuk.  Torakot egy felettese szalasztotta el, még épp időben, hogy hozza meg nekünk a támadás hírét. Valahogy túlélte az éjszakát az erdőben, de valószínűleg ő az egyetlen az egységéből, ugyanis reggel a gerincről lenézve már Kalador zászlaját látta az erődön.

Alkalomadtán, a hadbíróság előtt majd vállalom a felelősséget ezért a hibáért, hisz vissza kellett volna küldenem erősítést, ám most Felséged utólagos engedelmével részt veszek az erőd visszafoglalásában.

Egyenlőre nem tudjuk, mekkora erőkkel állunk szemben, így teljes sereggel fogunk ellenük vonulni. Büszkén jelentem Felségednek, hogy elősereged, az Óbirodalom területén hamarosan hadba indul érted, két gyalogos zászlóaljból áll, egyik Őrzőid, a másik pedig Sir Raven vezetése alatt, valamint egy lovas bandériumból, Lady Atelier vezetésével, és két kisebb, gyors reagálású egységből, Lady Lana, és Sir Manwé alatt. Ezen kívül egy alapbázist is képesek leszünk felállítani, ahol a felcserek Barmador irányítása alatt dolgoznak majd. A hadműveletet én irányítom majd, mely döntést Őrzőid jóváhagytak. Worskel pedig hátramaradt birtokán elégséges számú katonával, hogy ostrom esetén napokig kitartson.

Bízom benne, hogy Sonor megsegít minket a harcban!

Nyolcadik levél

(a fóliánsok közül a nyolcadik levél a Sonorita Belső kör könyvtárából)

Felséges Császárnő!

Sajnálattal jelentem, hogy atyám, Lord Thibout, neveddel az ajkán elesett a Kalador elleni ütközetben. E jelentést nála találtam, így én, Lady Lopory juttatom el hozzád, kiegészítve a csatában történtekkel.

Kalador a nyílt mezőt választotta, hogy megütközzön velünk, mivel a vihar után az erőd olyan károkat szenvedett, melyek kijavítása jóval több időt igényelt volna. Ez kedvezőleg hatott ránk nézve, hisz így bevethettük a nővérem irányította lovasságot is. Ahogy a két sereg felállt egymással szemben, egyértelművé vált, hogy a számok mifelénk billentik a mérleget. Az ellenség hadereje nagyjából egy gyalogos, és egy lovas zászlóaljat számlált, a kérdés csupán az volt, hogy a sötét mágia, mellyel Kalador életre bírta halott seregét, mekkora erőt ruházott a katonákra.

A csata kezdetén fontos volt, hogy az ellenfél lovas hadereje ne érhesse el a mi gyalogosainkat, különben iszonyatos pusztítást vihettek volna végbe közöttük. Sir Raven hadtestének még lett volna esélye ellenük, hisz ők hosszú lándzsákkal voltak felfegyverezve, de semmit nem bíztunk a véletlenre, így jó korán megütköztettük a két lovasságot. Az egész sereg olajozott gépezetként működött együtt, mindenki tudta a dolgát, és jól reagálta le a váratlan helyzeteket. Az Őrzők légiója egyenesen nekiment Kaladornak, Sir Manwé, Sir Raven, és Lady Lana egységei pedig pillanatok alatt három kisebb szakaszra szakították az ellenség gyalogságát. Ahogy vártuk, Kalador katonái emberfeletti erővel harcoltak, ám a lovas fronton percek alatt elsöprő győzelmet arattunk. Az ellenség lovai eleve nehezen viselték élőholt gazdáikat, amikor pedig a két frontvonal egymásnak ütközött, teljesen megvadultak, vagy eszeveszett menekülésbe kezdtek. Ekkora veszteség után egyértelmű volt, hogy elvesztették a csatát, már csak idő kérdése volt, mikor gyűrjük végleg le őket. Ám ekkor váratlanul, Kalador kiszabadult az Őrzők szorításából. Elhajította a lándzsát, mellyel eddig harcolt, és Mikael hatalmas csatabárdjával hátulról lecsapott több egységre is. A zsúfolt csatatéren az Őrzők nehezen tudták csak követni őt. Ekkor akadt össze Kalador atyámmal. Bár esélye nem volt ellene a harcban, de épp annyi ideig feltarthatta a néhai királyt, mielőtt elesett, hogy az Őrzők újra utolérjék őt. A csata ezután már hamar véget ért. Először maga Kalador győzetett le, majd szépen sorban szétszaggatott seregének zászlói is a földre hulltak.

Amint Kaladort lebírták, egy könnyen felszerelt gyors csapat már meg is indult az alapbázisról Mikael páncéljával. Az Őrzők megszabadították a lovagot a fekete sisaktól, ügyelve, nehogy bárki is hozzáérjen, majd öltöztetni kezdték őt.

A csatát minimális veszteségekkel megnyertük, és röviddel azután, hogy a vértezet utolsó darabját is felcsatolták Mikaelre, a lovag megmozdult, majd felkelt a földről. Kétségtelen volt, hogy aki most előttünk áll, az se nem Kalador, se nem az a tornácon pipázgató vénember, akit eddig ismertünk. Mikael, a Hírnök állt most fel, fénylő páncéljában. Arca éveket fiatalodott, erőt, és elszántságot sugárzott. Elmondta, hogy emlékszik mindenre, amit Kaladorként, megkeseredett vénemberként, vagy amit régi önmagaként tett, csupán abban nem biztos még egészen, hogy melyik tett kihez kötődik, némi időre van szüksége, míg rendbe szedi emlékeit. Később aztán a csatában végrehajtott tetteiért lovaggá ütötte Sir Teretet, Sir Dereket, Lady Delivre-t, valamint jómagamat, Sir Raven pedig néhai apródját, Sir Tremezt emelte lovagi rangba.

Az Őrzők irányításával már megkezdődött a Nagy Csarnok felújítása, hogy méltó országlóterem várja Felséged érkezését, Herbert Worskel pedig Farkasveremben  rendezte be új rezidenciáját, átadva az egész felső birtokot a királyi háznak, és a Sonorita rendnek.

További táborok

Loading

13. Birodalmi év nyár

13. Birodalmi év nyár

13. Birodalmi év lovastábor

13. Birodalmi év lovastábor

13. Birodalmi év tavasz

13. Birodalmi év tavasz

13. Birodalmi év ősz

13. Birodalmi év ősz

14. Birodalmi év ősz

14. Birodalmi év ősz

13. Birodalmi év tél

13. Birodalmi év tél

14. Birodalmi év nyár

14. Birodalmi év nyár
Loading